top of page
Gyerektábor rehabilitáció, tanulmányterv
Tervezési terület:  Balatonakali
Tervezés éve:       2018
Projekt állapota:   Koncepcióterv

Balatonakali északi határában meglévő gyermektábor rehabilitációjának vizsgálatával bízott meg megrendelőnk. A telekegyüttes kelet-nyugati tengellyel és délnyugati bővülettel közel 35.000 m2-t tesz ki. A tábor körül nagyrészt további üdülő és turisztikai funkciók helyezkednek el.

Megismerve a megrendelői elképzeléseket, a terület adottságait és lehetőségeit alakítottuk ki a koncepciót. A jelenlegi bejárat helyét megtartottuk, ugyanakkor szükségesnek láttuk itt egy parkoló kialakítását a tábor területén kívül, annak érdekében, hogy a tábor területén minimalizálhassuk a gépjármű forgalmat.

A tábor belső funkcióit a telek adottságainak megfelelően egy hosszanti, kelet-nyugati tengelyre fűztük fel, ami egy feltáró útként is szolgál. A bejárat után közvetlenül egy teret U-alakban körülölelő központi épületet hoztunk létre, ami lehetőséget biztosít a gyülekezőkhöz és közös programokhoz. A keleti szárnyba került a porta, a szolgálati lakás, az orvosi szoba és a fedett kerékpártároló. A nyugatiba szárnyba egy közösségi tér, az északiba pedig a főzőkonyha és a hozzátartozó étkező.  6 fős barakkokat használunk a szállásfunkció ellátására. A barakkok közé két közös vizesblokk került, amelyek a halóegységekben lévő fürdőszobákkal együtt biztosítják a tisztálkodási lehetőséget.

A barakkok mögötti hátsó területre terveztük a sportpályákat, illetve hozzá kapcsolódóan egy öltözőépületet is.

bottom of page