
A VIAR Studio-t három fiatal, ambiciózus építész társulásaként hoztuk létre 2018 elején. A szakmai együttműködésünk kezdete, és barátságunk ennél jóval korábbra nyúlik vissza. Együtt indultunk el, és mentünk végig Győrben az okleveles építészmérnökké válás rögös útján. A diplomavédés után egymástól eltávolodva próbáltuk elindítani karrierünket, aminek végeredménye az lett, hogy ugyanannál az építész tervező irodánál kötöttünk ki mindhárman. Négy évet töltöttünk el itt együtt, sok-sok közös munkával. Az évek alatt megszereztük építészeti tervezői jogosultságunkat, egyéni vállalkozókká váltunk, és végül megalapítottuk közös cégünket.
Építészeti tevékenységünk során számos ötlet-, és tervpályázaton vettünk részt, ahonnan több esetben díjazottként kerültünk ki. Ezek mellett nagy számú lakóépület, középület, és ipari épület, tervezése során mélyítettük el szakmai tudásunkat.
A megbízóinkkal való együttműködés során, célunk, hogy a szándékaik megismerése és igényeik teljes körű feltárása után, egy optimális megoldás kialakításán dolgozzunk. Úgy gondoljuk, hogy a racionális gondolkozás, a funkcionalitás, a magas minőségű esztétikai megjelenés, a gazdaságosság és a környezettudatosság precíz összehangolására van szükség egy építészeti mű megalkotásához.
Névválasztásunk egy egyszerű gondolatmenethez kötődik. Építészként feladatunk, hogy előre lássuk, VIzionáljuk a jövőt. A nekünk átadott, és általunk összegyűjtött információhalmazok gondolatainkban állnak össze egyfajta látomássá, ARchitektúrává, aminek kivetülései a terveink, és végül a kivitelezés során válnak valósággá.